Többetekkel beszélve viszonylag sokszor feljött az a kérdés, hogy oké…be szállni már be tudok…de meddig tartsam? Hol az ideális kiszálló?
Laci…jellemzően, ha sokáig tartanám visszajön az árfolyam, de ha meg hamar bezárom tuti, hogy még a négyszeresét megteszi az árfolyam.
Te hogyan csinálod?
Tudhatjátok, hogy senkinek nem adok azonnal választ, szeretem átgondolni a dolgokat és amikor úgy látom sokak küzdenek egy problémával, akkor annak megoldását közkinccsé teszem.
Amikor kezdő kereskedő voltam, akkor érdekes módon el sem jutottam addig a gondolatig, hogy hol a kiszálló, mivel nagyon beszállni sem tudtam úgy, hogy az megfelelően legyen pozícionálva. Amikor az már ment, akkor tisztán emlékszem hogy amint elért egy általam egészségesnek vélt profit mennyiséget azonnal zártam manuálisan. Elég sokáig (képzettségem hiányában) TP-t egyáltalán nem alkalmaztam, csak SL-t, azt viszont a kezdetek óta.
Ahogy telt az idő megvettem a ProSharkot és ott Zoli belém nevelte az elején a fix 5RR TP-t. Menet közben természetesen az ő véleménye is változott ezen a téren, de ennyire ne szaladjunk előre az időben. Viszont majdnem 2,5 évig fix RR-es TP-vel dolgoztam, ami kezdőként óriási könnyebbséget jelentett a számomra.
A fenti kérdésre a legtömörebben azt tudnám válaszolni, hogy pozíció menedzsment. Ez a kulcsa és megoldása a problémának.
Nézzük milyen a jó pozíció menedzselés és milyen szempontok alapján alakíthatjuk ki?
Itt fontosnak találom megjegyezni, hogy sosem fogjuk tudni kivenni az összes profitot egy adott mozgásból! Sokszor olvashatjátok tőlem, hogy ne támasszatok téves elvárásokat se magatokkal, se a piacokkal szemben. Ezzel kapcsolatban sincs ez másképpen.
Kivéve ha Trump haverjai vagytok és előre leadja a drótot, hogy mit fog nyilatkozni. Akkor mondjuk pont a jó felén vagytok az emlegetett testrésznek.
A pszichológiai tartalmakkal kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy minden itt leírt gondolat abból ered, hogy nagyon alaposan próbáltam megfigyelni magamat a kereskedővé válásom útján.
Első körben ott van az, hogy pénzért és szabadságért csináljuk. Nem azért, mert remek hobbi vagy időtöltés (mondjuk én speciel pont azon perverzek egyike vagyok, aki ezt tényleg imádja), hanem mert egy olyan eszköz amelyet ha jól használunk képesek vagyunk magunknak megteremteni a korlátlan szabadságot. Mivel ennek a lehetősége onnantól kezdve ott van, hogy kereskedni kezdünk tanulni, óriási a tét. Nincsen az embernek nagyobb kincse, mint az ideje és az, hogy nincs röghöz kötve. Ezt ugye akkor érjük el a leggyorsabban, ha a lehető legtöbb pénzt szedjük ki /trade a piacból. Mindjárt az elején helyeztünk is magunkra egy óriási nyomást, mivel minél hamarabb szeretnénk elérni a vágyott jövőképet. A kevesebb néha több alapon itt érdemes kisebb de biztosabb távokra lőni, mivel minél nagyobb teret hagyunk az árfolyamnak a mozgásra, annál nagyobb eséllyel fordul meg vagy jön vissza likviditás kivételre.
A másik nehezítő tényező, hogy kezdőként simán elragadhatnak minket az érzelmek, lesz pár vesztőnk és máris elvész az objektivitás. Szeretnénk visszanyerni a pénzünket, amit elveszítettünk és hajlamosabbak ilyenkor a kezdők nagyobbat kockáztatni, revanst venni az árfolyamon. De erről korábban már írtam, mely cikkemet ide kattintva eléred.
Alapvetően úgy gondolom, hogy a kilépési árunkat (TP) már a belépést megelőzően meg kell tudnunk határozni, akár az SL-t.
Ez része kell legyen a stratégiánknak, ezzel kiszűrhetők azok a szituációk, amikor az érzelmeink alapján próbálnánk meghatározni a célárat vagy az SL-t.
A legjobb tulajdonképpen itt is az lenne, ha gépek lennénk és csak vakon követnénk az utasításokat, amit ugye a kereskedési rendszerünk határoz meg. Mivel nem vagyunk gépek és pont az tesz minket emberé, hogy vannak érzéseink így muszáj lesz jól meghatározhatóvá és jól leírhatóvá tenni a rendszerünket, hogy a legvadabb érzelmi viharok esetén is képesek legyünk tartani magunkat hozzá.
Szempontok, ami alapján meghatározhatjuk a TP-t. Az alábbi példákat én mind kipróbáltam, sőt alkalmaztam is vagy a mai napig alkalmazom. Mindegyiket elég sokáig teszteltem, hogy tudjam működnek és át lehet velük hidalni a fent említett pszichológiai akadályokat.
FIX RR
Napos-hetes szintek
Fibonacci
Nézzük a fenti három példát külön-külön:
Sokáig én is ezt a kilépési stratégiát használtam. Nézzünk is rá egy példát:
Teljesség igénye nélkül (nem stratégiám szerint lettek ezek a tradek felrakva) mindkettő pozíció esetében FIX 3RR a cél ár.

Az első pozíció esetében ez egy sokkal laposabb árfolyam mozgás, így ha már BE-be húztuk a trade-et, akkor ennek annyi. Amennyiben nem húztuk BE-ba, úgy rosszabbul jártunk, mert LOSS-os tradet könyvelhetünk el.
A második szituáció esetében sokkal nagyobbak lettek az impulzusok így működött a trade.
Abban az esetben, ha az első trade-et veszteségesnek könyveljük a második esetén pedig 3RR lett a TP úgy összesítettben 2RR üthette a markunkat.
Előny: Végtelenül egyszerű, hiszen a PSC trader pozíció méretező kis makró is képes automatikusan mindig fix 3-5RR-t TP-nek beállítani, nincs benne szubjektív döntés, gyorsan beállítható.
Hátrány: A probléma ezzel a TP meghatározással, habár én is elég sokáig ezt alkalmaztam, hogy nem az árfolyam mozgásából van származtatva, teljesen különálló és független tőle. Nem veszi figyelembe az elmozdulások aktuális méretét.
Ebben az esetben egy kicsivel már jobb a helyzet, mivel az adott valuta pár/kereskedési termék grafikonjából ered a TP. Már nem teljesen független tőle. Ellenben ezt azok tudják max használni, akik swingelnek, azok közül is azok akik tényleg hetekig/hónapokig tartják a pozíciókat. Ebben a fajta meghatározásban a nagy távolságok miatt benne van, hogy egészen egyszerűen visszatér az árfolyam a belépési szintünkre. Túlságosan messze lesz egy daytrader számára a kiszálló. Őszinteforex-et aki követi az tudhatja, hogy Gábor ezeket a szinteket használja kilépésre, amikor swingel.

A Fibonaccira én úgy tekintek, mint a kereskedők kombinált fogójára.
Amikor kell akkor korrekciós szinteket mérünk vele, amikor kell, akkor Premium/Discount zónákat határozunk meg vele és igen, ez jó lehet a TP szintünk meghatározására is.
Személy szerint én swing kereskedőként is ezt részesítem előnyben. Nem saját találmány, mert a Prosharkon belül Zoli volt az akinél először láttam ennek a használatát TP szintek meghatározására. Habár Zoli daytrader gyönyörűen át lehet a daytrade során alkalmazott eszközöket alakítani a swingre.
A feladat rendkívül egyszerű. Amikor megkaptuk a kereskedési jelzést, akkor meghatározzuk, hogy hol szeretnénk belépni, SL megy a csúcs fölé, a TP-t pedig…
Nos a TP-t úgy határozzuk meg, hogy az előző impulzusra felhúzzuk a Fibo-t és célozzuk a 0,27-es vagy a 0,68-as szintet. Az, hogy pontosan melyik szintet célzom azt nálam az határozza meg, hogy a 0,27-es szintig teljesíti-e az árfolyam a 2RR-t. Az alábbi példában pont akkora méretű stoppal tudtam pozíciót nyitni, hogy a 0,27-es Fibo-ig teljesíti az árfolyam a 2,53RR-t, ami nekem bőven elegendő a piacból. Ott a TP-m, szeretek viszonylag biztos profitokat zsebre tenni.

Nézzük mi van abban az esetben, ha a 0,27-es Fibo szintig nincs meg a korábban említett 2RR?
Az alábbi esetben csak nagyobb stoppal tudtam a piacra kerülni, így kénytelen vagyok egy rosszabbul pozíciónált trade-et menedzselni. Ebben az esetben sem kell kétségbe esni, kicsit később vettük észre a pozíciót, de látjuk benne a potenciált és nem szeretnénk kimaradni a mozgásból. Ebben az esetben a Fibo 0,68-at célzom. Itt meg kell jegyezni, hogy ezek a trade-ek sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek BE tradek, azaz az árfolyam visszatér a belépési szintemre, mint azok amelyek kisebb stoppal kerülnek megnyitásra. Ennek az oka az, hogy sokkal nagyobb teret hagyunk az árfolyamnak arra, hogy egy nagyobb korrekcióval visszatérjen a belépési szintükre.

Mikor lesz egy trade BE trade? Kérdezhetitek sokan. Ez az én szabályrendszerem, mindenki alkalmazhat mást, de nálam akkor kerül a kockázat 0-ba, amikor az árfolyam megtett 1RR távolságot a belépési szintemtől. Ennek az az egyszerű oka, hogy 4H idősíkon az árfolyam ezalatt az 1RR távolság alatt, már kellően eltávolodott a belépési szintemtől, így a saját meglátásaim szerint innen már csak akkor tér vissza az árfolyam, amennyiben tényleg az általam választott irány ellen szeretne menni. Semmi gond nincsen azzal, ha nem teljesedik be egy általunk spekulált mozgás, ez szintén a kereskedés állandó része lesz, mely ellen úgy tudnunk védekezni, ha megfelelő a pozíció menedzsmentünk és zárjuk a kockázatot.
Vizsgáljuk meg egy olyan szituációt, melyben TBSZ számlán fektetünk be pénzt. A befektetők szívesen választanak osztalékfizető ETF-eket vagy értékálló piaci termékeket, legyen szó aranyról vagy bitcoinról. Jellemzően ezek az emberek nem 1-2 napra, de nem is 1-2 hétre választanak maguknak termékeket, hanem évekre. Természetesen náluk is mint a kereskedők esetében jól megalapozottnak kell lennie a vásárlási döntésnek. Mindenképpen meg kell előzze egy elemzés, mely lehet fundamentális vagy technikai, a befektetések esetén jobb ha mind a 2-t vegyesen alkalmazzuk. Az ő esetükben hol a kiszálló? TBSZ számlát minimum 1+5 évre nyit az ember, melynél az első év a gyűjtő év és a maradék 5-ben kereskedhetünk a betett pénzzel. TBSZ-en a megvett termékek költsége nem egy elhanyagolható összeg, így komolyan meg kell gondolnia az embernek, hogy mibe vesz bele. Mivel éves távlatokról beszélünk, így a kiszálló meghatározása egyre inkább elhanyagolhatóvá válik. Minél hosszabb távra veszünk valamit annál kisebb a kockázata annak, hogy a végén rosszul jövünk ki belőle, de persze erre is vannak ellenpéldák.
Nekem nincs még sok tapasztalatom a hosszútávú befektetésekkel, de idén (2025) én is nyitottam egy TBSZ számlát és bizony komoly nehézségekkel találtam szemben magamat. Napon belüli kereskedőknek igazán nincsen könnyű dolga, de azt kell mondjam hogy swing traderként sem volt sokkal könnyebb a helyzet. Amennyiben javasolhatom kérjétek olyan ember segítségét, aki jártas a témában. Ez az ember lehet egy mentor (esetemben Vámos Balázs), egy banki ügyintéző, vagy szimplán csak egy olyan valaki aki már csinált ilyet. Ezen felül nagyon nagyot fejlődtek az AI modelljei és ha mély kutatást kértek tőlük (érdemes egyszerre többet is használni), akkor egészen értékelhető eredményeket dob a gép.
A TP nyereségrealizálást jelent. Ez egy limitáras megbízás, melyet a pozíció nyitásakor vagy utána állít be a kereskedő a piaci ár felett (long pozíció) vagy alatt (short pozíció). A megbízás elérésekor a pozíció automatikusan nyereséggel zárásra kerül.
A Stop Loss nullába húzása (Breakeven, BE) akkor javasolt, ha a nyereség már fedezte a kezdeti kockázatot (pl. elértük az 1:1 Kockázat/Nyereség Arányt). Ezzel a lépéssel a pozíció kockázatmentessé válik, hatékonyan védve a befektetett tőkét.
A Fibonacci Retracement TP szintek főként arra szolgálnak, hogy segítsenek azonosítani a trend korrekciók végeit vagy potenciális hullám célpontokat. Különösen a 1.618-as arányú Golden Zone szintek jelentenek fontos Take Profit szintet.
A Swing Trading pozíciók lezárása tipikusan néhány naptól néhány hétig tart. A forex pozíciók átlagosan 5-7 napig maradnak nyitva, míg a részvények hosszabb ideig. A swing traderek a nagyobb, napokig tartó ármozgásokat célozzák.
Megjegyzés: Leghosszabb pozícióm 66 napig tartott.
Szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről-legújabb tanfolyamokról?
Pár kattintással add meg a neved és e-mail címed és mi heti rendszerességgel küldjük neked a legújabb bejegyzéseket, amivel előre mozdíthatod a kereskedési karrieredet.
Minden Jog Fenntartva.